Éjjeli merengés (Runde, Norvégia)

Vass Zoltán: LundaCsoda. Érdemes kicsit elidőzni e teljesen hétköznapi szavunk értelmén. Az értelmező szótár szerint „A csoda, olyan esemény, amelyet nem tartunk lehetségesnek vagy valószínűnek eddigi tapasztalataink vagy ismereteink fényében”. Nos, az én esetemben ez sokszorosan igaznak bizonyult, ráadásul kicsit gazdagodott is az értelme. A hely megtapasztalása után, ez a fogalom ugyanis olyan érzetekkel, érzelmekkel egészült ki, melyek teljesen egyedivé, misztikussá, szürreálissá tették. Azóta a csodás, csodálatos szavakat kissé máshogyan használom.

E szösszenetnyi bevezető után, rátérnék a képek helyszínére, Runde szigetre. E paradicsomi kis sziget Norvégia nyugati partjainál fekszik, nem messze Ålesundtól. Déli és keleti oldala lankásan kezdődik, majd fokozatosan felcsap 330 méterre, a nyugati oldal nagy része pedig több mint 200 méteres, csak a tenger felől, hajóval megközelíthető sziklafal. Érdemes ez utóbbi szakaszt körbehajózni, és megnézni a több százezer madár lakhelyét, mert ezeket csak így és csak innen lehet megfigyelni. Ha sikerül közel hajózni a függőleges sziklafalhoz, hátborzongató érzés a több ezer madár hangja, mozgása, közelsége. A Wikipédia szerint a sziget lakossága kb. 90-100 fő és csökken, tehát nem tekinthető, egy túlnépesedett helynek. Található itt, egy környezetvédelmi központ, kemping, kávézó, no meg a kötelező szuvenír bolt. A szigeten tartózkodók túlnyomó többsége látogató, akik a szigeteket összekötő, kecses hidakon jutnak ide. A sziget legfőbb vonzereje és különlegessége, a madarak sokasága, melyek száma, néha meghaladja az 500 ezret. Sok esetben nevezik ezért, madárszigetnek. Az itt fészkelő fajok közül, számomra legkülönlegesebbek, a Lundák voltak. (Bővebben a http://hu.wikipedia.org/wiki/Lunda címen találhatók információk)

Vass Zoltán: Keleti oldal  Vass Zoltán: Madárszikla 

 Vass Zoltán: Nyugati oldal  Vass Zoltan hidak

Órákig képes voltam e bájos madarakat elnézegetni, de számomra a sziget, mégsem csak ettől volt igazán különleges. Az igazi vonzereje, a különleges hangulata volt, mely a napszakok és a fények függvényében, folyamatosan változott. A legvarázslatosabb mindezek közül az éjszaka volt. A kép készítésének idején - június közepén – este, bár a nap lebukott a horizont alá, mégsem lett teljesen sötét. A fények szürreálissá váltak, teret engedve a borzongásnak, merengésnek, különös, rendhagyó gondolatoknak. E látvánnyal, lehetetlen volt betelni. Ha szeretnénk fotó által visszaadni e hely különleges voltát, nem elég testileg a helyszínen lennünk, teljes lényünket oda kell vinnünk. Hagyjuk, hogy a hely hasson ránk, próbáljunk meg feloldódni, e különleges hangulatú közegben, ez fogja vezetni a szemünket, fényképezőgépünket, jó esetben még a lelkünket is.

Vass Zoltan este  Vass Zoltan hangulatok3 01  

Vass Zoltan hangulatok1 01  Vass Zoltan hangulatok2 01

A „fő” képhez magához, egy izgalmas élmény is társul. A partot egy bizonyos szakaszon, több tíz méter szélesen és mélyen hatalmas, néha több méter átmérőjű, gömbölyű sziklák alkotják.

Vass Zoltan gömbölyukövek  Vass Zoltan KékCsend  Vass Zoltan hangulatok4

Ezeken a sziklákon átugrálva, ki lehet jutni a nyílt víz határáig. Itt, az egyik ilyen kövön ülve és elmerengve készült a „Merengés” című kép. A technika egyszerű volt. Állvány, ND8-as szűrő és 10-től 30 másodpercig terjedő expozíciós idő. Teljes volt a nyugalom, szélcsend, tengermorajlás és valami megfoghatatlanul pulzáló átmenet, a világosság és a sötétség között. Még soha nem sikerült ilyen módon átélni e kettősséget. A fotózás befejeztével sajnos szembesülnöm kellett, egy igen kellemetlen tapasztalattal. Bambulásom alatt, a dagály következtében a víz kezdett befolyni a kövek közé, finom permettel bevonva azokat, miáltal ezek csúszós golyókká váltak. A látási viszonyok sem voltak már ideálisak, ezért komolyan kezdtem aggódni, az épen visszajutási esélyeimet illetően. Végül, kellő mennyiségű adrenalin felhasználásával, sikerült száraz lábbal kijutnom a partra, de az a félelmetes borzongás, mely akkor elfogott, felejthetetlen marad, mint maga, az egész sziget. Ezen éjszaka után vált bennem véglegessé az elhatározás, hogy ide, még mindenképp vissza kell térnem.

Kívánom minden fotóstársamnak, hogy ide egyszer sikerüljön eljutnia, de legfőképp azoknak, akik fokozottan érzékenyek, a természeti környezet által közvetített hangulatokra. Paradicsom lesz ez számukra, a lelkük egy darabkája pedig valószínűleg, végleg ott marad, a bíborszínű éjszakában.