Siker-nap: Arnold Schwarzenegger

Schwarzenegger 11Hosszú nap elé néztek azok, akik a Siker-napot válaszották, viszont garantáltan hazavihettek sok jó tanácsot, és annál is több érdekes történetet. Az előadások tizenegykor kezdődtek, és az előadók egymásnak adták a mikrofont. Időnként egy-két zenei előadással szakították meg a komoly beszédeket, hogy egy kicsit feldobják a nézőket.

Bár voltak jó páran, akik az egész rendezvényre kíváncsiak voltak, és tényleg a siker titkát jöttek megtalálni, azonban a legtöbben csak a délután folyamán érkeztek, sőt hét órára már nagyon mozdulni sem lehetett a színpad közelében. Erre még rásegített, hogy a fénykép jeggyel rendelkezőket hat óra körül kiterelték az egyik oldalajtóhoz, ahonnan lekísérték őket Schwarzeneggerhez, hogy elkészíthessék a várva várt fotót. A folyosón persze mindenki tolongott, hátha egy pillanatra elkapja a világsztárt. Hiába… (...)

Majd hajszálpontosan 19:30kor hatalmas üdvrivalgás mellett megérkezett az este sztárvendége is.

A világsztáron látszott, tényleg örül, hogy ennyi embernek beszélhet a sikerének titkairól, illetve nagyon örült annak is, hogy újra hazánkba látogathatott. Elmesélte, hogy minden ilyen típusú előadásánál megkérdezi, miről szeretne hallani a közönség, hiszen elég sokoldalú: testépítés, filmes karrier, politikai karrier…

Schwarzenegger a sikerét hat alapelvben határozta meg. Az első és az egyik legfontosabb a saját magadba vetett bizalom. „De ami a legfontosabb, mélyre kell ásnod magadban! Áss mélyre magadban és kérdezd meg magadtól, hogy ki akarsz lenni valójában? Nem mi, hanem ki. És nem arról beszélek, hogy a szüleid és a tanáraid mit akarnak, hanem te! „– mondta határozottan hatalmas közönségének a világsztár.

Forrás és a teljes cikk: http://mozinezo.hu/hirek/siker-nap-arnold-schwarzenegger-budapesti-beszede.mozi

A rendezvényen készült képek: